Szeretem ezt a profilt.
Szeretem az emlékeket.
Szeretem, hogy néhányan felismerik a nevem.
Szeretem, hogy vannak, akik ennyi idő után is velem tartanok a blogolás rögös útján.
Ennek ellenére nem szeretem, hogy ilyen rendszertelen vagyok az online világban, hogy ilyen összeszedetlennek ismertetek meg.
Nem szeretem, hogy rengeteg rossz tulajdonságomat ismeritek, de közel sem annyi jót.
Nem szeretem ahogy, amilyen módon, és csak ilyen kis mértékben tárulkozom ki előtettek.
Nem szeretem, hogy meg kell válogatni a szavaim, hűnek lenni a kategóriához amibe soroltatok.
Nem szeretek teljesen tökéletesnek, vagy teljesen tökéletlennek tűnni.
Vannak hibáim,
Furcsa szokásaim,
Történeteim,
És egy képzeletbeli bögrekollekcióm,
Melyeket mind meg szeretném osztani veletek.
Az a helyzet, hogy nem csak egy oldalam van, nem csak egy személy rejlik bennem.
Olyan lány vagyok, akiről csak lepereg a kritika, de a szívére veszi, amikor a barátai és családja úgy éreztetik vele, hogy hibát vétett.
Olyan lány vagyok, aki egy mélyenszántó, túlérzelmes beszélgetés közepén nevetni kezd, mert néha már képtelen kezelni a dolgokat.
Olyan lány vagyok, akinél a "jó" sokszor nem jót és a "lol" feszengést, idegességet jelent.
Olyan lány vagyok, aki mindig hasonló zoknit keres, de a rohanásban az egyik lában lilát, a másik neonzöldet talál.
Olyan lány vagyok, aki legszívesebben végigölelgetné a fél világot.
Olyan lány vagyok, akinek néha be nem áll a szája, máskor pedig egy fél szót is lehetetlen kihúzni belőle.
Olyan lány vagyok aki ha lehetne, az egész életét egyszerre történendő nevetéssel és sírással töltené, mert a boldogság néha fáj, és a bú néha mosolyt csaj az arcára.
Ítélkezem. Nem csinálok nagy ügyet a dolgokból, de örökké emlékszem rájuk. Képtelen vagyok egy helyben ülni. Vagy órán, vagy az éjszaka közepén írom a házi feladatot.
Nem vagyok tökéletes, vagy ha a tökéletes szubjektív fogalom... Egyszerűen csak én vagyok. Hús, vér, csontozat, némi izom, ezüst színű körömlakk, érdekes arckifejezések, és egy saját elme, egy nagy kötegnyi furcsaság és időnkénti értelmes megnyilvánulás, no meg egy jókora adag zavaros érzelem. De Lynne nem én vagyok. Lynne lapos. Lynne kétdimeziós. Lynne-nel nem azonosulok. Ezért is olyan könnyű harmadik személyben beszélnem róla. Magamról. Majdnem magamról.
Lynne-ben nincs elég furcsa, nincs elég intelligens, nincs elég érzelmes, nincs elég abból a gyerekből a maga 172 centiméterével, aki egy félévi vizsga előtt csak annyit kérdez a tanártól, befejezheti-e a reggelijét a teszt közben. Abból, aki nyolc üveg vizet tart az iskolatáskájában. Abból, aki legszívesebben mindenkivel elbeszélgetne, de néha nem érzi magát elég bátornak ahhoz, hogy megszólítsa őket.
Lynne-t dobozba tették, rányomtak egy címkét, és nem zárta le magáról; nem tört ki onnan, hogy fittyet hányva a társadalom szabályaira megvalósítsa magát az internet ködös világában.
Nem szeretem, amikor az embereknek elvárásaik vannak velem szemben. Én magam elég magasra teszem a mércét, elég sokat várok saját magamtól. De ha mások annyit kérnek tőlem, hogy jelenjek meg itt és ekkor, már a lehetőség, hogy csalódást okozhatok nekik kiakaszt. Aztán pedig persze, hogy csalódást okozok.
Amikor Lynne-re gondolok, gombóc nő a torkomba.
Ezért is hoztam létre egy vadonatúj profilt.
Megalkottam,
Kitaláltam,
Megszerkesztettem,
Elkészítettem dolgokat.
Minden indulásra kész.
Aztán ma a folyosón valaki egy való élet-beli Lynne nevét kiabálta. Én meg reflexből hátrafordultam.
És akkor visszajöttek az emlékek, a keserves szenvedés a designnal, az olvasókkal beszélgetve töltött órák, a sok-sok Elenával való ötletelés, az új ismerettségek, a tény, hogy Lynne igenis rengeteg embernek jelent valamit, ha nem is pont azt amit szeretném.
Ha nem is ismernek, csak páran, úgy érzem, hangom van ebben a közösségben. Nem akkora, mint a messze földön híres, borzasztó tehetséges bloggerináknak Azy-nek és FantasyGirl-nek, akik műveinek köszönhetően sokkalta szebben fogalmazom mint annak idején, nem akkora, mint Carlie-nak és Diana Brunwinnak akik szintén jó ideje, mi több, sikeresen tevékenykednek a blogspoton, nem is akkora, mint Elenának aki lassan évek óta szinte jobban ismer, mint bárki más (talán saját magamat is beleértve), vagy mint Indirának, akivel csak néhány hete sikerült megtalálnom a közös hangot. Mégis, úgy érzem az írásaimmal, ha minimális módon is, megváltoztathatom nem csak a saját életem, de a körülöttem lévőkét is.
És ezt nem akarom eldobni magamtól, még ha egy új kezdetet kapok is cserébe.
S hogy most mi történik?
Őszintén szólva nem tudom. Mondanám, hogy maradok, de maradni amúgy is maradtam volna.
A Wildflowers-nek, a szívem csücskének úgy tűnik, annyi. Legalábbis ami a blogmagazin-mivoltát illeti. Úgy tervezem átalakítom, újraformázom, valami mást, valami frisset csinálok belőle. Hogy mit? Nem tudom. Attól függ, mit szeretnétek látni ti, az olvasók.
Új felhasználom lesz a blogspoton; új ask.fm-profilt, új facebook-ot, új weheartitot készítek, minden téren kicsit újjászületve, ezzel együtt pedig megmaradva a réginek. Hosszas gondolkozás után arra jutottam, elhagyom alteregóm elnevezésének utótagját, a Cartwright-ot. Örökre? Ideiglenesen? Fogalmam sincs. Úgy érzem, bár igazán népszerű manapság a külföldi kereszt- és utónevek használata itt, a blogoszférában, semmi szükségem egy hivatalos vezetéknévre, elvégre én magam sem vagyok hivatalos. Csak Lynne. Egyszerű, lényegretörő, légies.
Hogy hol folytatom az összeszedett, tartalmas bejegyzések írását?
Teaháznak hívják, és a http://teahaz-blogmagazin.blogspot.hu címen, tárt kapukkal várja a hozzád hasonló érdeklődőket. A további linkjeimre, melyeken keresztül kapcsolatba léphetsz velem is ott találsz rá.
Amennyiben nem érted, miért írtam meg ezt a bejegyzést (arról már ne is beszéljünk, hogy miért pont telefonról, s miért nem fogom soha átfutni, helyesírásik hibák után nyomozva), látogass el a régi ask.fm oldalamra: ITT
Vagy ha hozzá szeretnél szólni a dologhoz, esetleg kérdésed akad, (vagy ötleted van a Wildflowers sorsát illetően) az új ask.fm-emet IDE KATTINTVA találod meg.
Túlcsorduló szeretettel,
Én és Lynne
Avagy az ember, aki vagyok
És az ember, aki idővel eggyé válik majd önmagammal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése