#Top5 női karakter

Üdv újra itt!

A mai napon a már sok helyen látott top5 női karakter felsorolásával készültem nektek, melyre Elena Brame invitált meg jó néhány héttel ezelőtt. A "tag" egy rettentő népszerűségnek örvendő bejegyzéstéma képében tetszelgett az elmúlt két hónapban, így végtére is úgy határoztam, magam is megosztom veletek az én kedvenc könyv-, film-, avagy sorozatszereplőimet. (Zárójelben megjegyezném, hogy rettentő nehéz volt meghoznom a sorrendet illető döntést, elvégre az alábbiak mindegyike első helyet érdemelne, na meg ugyebár rengeteg általam tisztelt, imádott, és elképesztőnek talált szereplő népesíti be a könyvek lapjait, valamint filmek, s sorozatok képkockáit.) No de nem is jártatom tovább a szám, következzék a lista!

No. 5

Ryden Malby
p o s t g r a d
Post Grad főszereplőjeként Ryden talán az univerzum legtökéletlenebb szereplője, s pont ez teszi olyan szerethetővé. Az friss diplomás lánynak hatalmas tervei vannak a jövőre nézve, melyeket igyekszik meg is valósítani, amint csak kiteszi a lábát az egyetemről; a dolgok azonban a legkevésbé sem úgy mennek, ahogyan eltervezte, ami elveszetten, elkeseredetten hagyja a buzgó karaktert. Ennek következtében kénytelen olyan állásokért jelentkezni, amikre egyáltalán nem vágyik annak reményében, hogy egy nap eleget fog keresni ahhoz, hogy kiköltözzön a szülei házából. Személye igencsak valóságos, sikertelenséget halmoz sikertelenségre míg végtére is ráakad a boldogságra, elkeseredetten, de eredménytelenül próbálkozik, és mint rengetegen, ő maga is rájön, hogy amit életcéljának gondolt, mégsem okoz neki akkora örömet, mint hitte.


No. 4

Lorelai Gilmore
g i l m o r e g i r l s
Bár nála mindössze tizenhat évvel fiatalabb lányára Rory-ra világéletemben jobban hasonlítottam, negyedik helyezetként mégis Lorelai-t szeretném kiemelni. Talán mindenki álom-anyukája, a fiatalos, elképesztő humorú, s egyben gondoskodó koffein mániás hölgy időnként ijesztő, de irigylésre méltó beszédtempójával, szerethető személyiségével, és rettentő kreativitásával lopta be magát a szívembe jó néhány éve, amikor puszta véletlenségből ráakadtam örök kedvenc sorozatomra. Bár ő Gilmore lányok legtöbb csínjének ötletgazdája, és a fő hangadó az összes epizódban, csodálatra méltóan erős nő, aki - azt követően, hogy a gimnázium második osztályában életet adott lányának - minden ellene szóló akadályt legyőzve képes volt megállni a saját lábán, majd egyedülálló anyaként nem fényűző, de kellemes, kényelmes megélhetést teremteni kétszemélyes családjának. Rettentő céltudatos, és - ha úgy hozza a helyzet - komoly, mindeközben pedig a legenergikusabb szereplő, akivel valaha összehozott a sors, s pont ezek kombinációja az, ami olyan felejthetetlenné teszi.


No. 3

Estella Havisham
g r e a t e x p e c t a t i o n s
Bár a regény elején nem tűnik másnak, mint egy elkényeztetett, magát igen nagyra tartó szépségnek, EstellaDickens regényének női főszereplője legalább annyira sajnálatra-, mint csodálatraméltó. Pip gyermekkori szerelmét világéletében az affekciók elfojtására, ártatlan, közelében hevesebben dobogó szívek szilánkokra törésére nevelték, így ha akadnak is érzelmei, mi sem nehezebb számára, mint kimutatni azokat. A fiatal úrihölgy rettentő makacs és bizalmatlan annak köszönhetően, hogy hosszú évekig központi alakja volt félőrül nevelőanyja beteges játékának, azonban - bár ennek ellenére mindenből a legjobb jutott neki attól függetlenül, hogy szegény szülők árvája, én úgy vélem, ha fizikailag, s közvetlenül sosem bántalmazták - lelki-, valamint érzelmi világán talán javíthatatlan csorba esett az emóciók sokévi visszatartásának köszönhetően. A történet folyamán egy apróbb karakterfejlődésen megy keresztül, az elérhetetlen, végtelenül büszke kislány magabiztos nővé cseperedik, aki a fentiek ellenére, a maga módján szerelembe esik, és bizalmába engedi az illető fiút, titokzatossága, kiismerhetetlensége azonban időtálló.


No. 2

Brooke Davis
o n e t r e e h i l l
S ím, elérkeztünk az második helyezethez! Ez a bámulatos lány a sorozatban való legelső megjelenésétől fogva rabul ejtette szívem (no de kiét nem?). Feltűnésekor azon nyomban megmutatkozott aranyos, bevállalós énje, de karaktere csak az első évad közepén kapott olyan mélységet, aminek következtében a valaha volt egyik kedvenc karakteremmé vált. Bár egy szeleburdi energiabomba és nála jobban senki sem ért a szórakozáshoz, ha a helyzet megkívánja, azon nyomban leveti felszínesnek tűnő, örökké bulizni vágyó énjét, és újra és újra komolyságot, csendességet, törődést tanúsít a sorozat folyamán. Igaz, időnként szűklátókörű, Brooke nem fél kiállni a barátaiért, és az első benyomással ellentétben kifejezetten okos. Bár ragaszkodása esetenként túlzottan drámainak tűnik, azonban nála jobban senki nem tud őszintén szeretni, sőt, ő az előbbi érzelem megtestesítője, mellyel nap mint nap sikeresen bearanyozta az egyik kedvenc szériámat.

No. 1

May
l o v e l e t t e r s t o t h e d e a d
Bár jóval a regény kezdete előtt életét vesztette, May, a gyönyörű, eszes, húga szemében népszerű és tökéletes lány kérdés nélkül felkerült a listámra, méghozzá első helyezetként. Laurel példaképeként soha senki nem törődött még ennyire a testvérével, akinek gyerekkorát az ő határtalan képzelőereje, az általa kitalált játékok (és kettejük kapcsolata úgy általánosságban) színesítette meg. Kétség sem fér hozzá, hogy nem ő a valaha volt legkülönlegesebb, legérdekesebb, vagy épp legjobb személyiséggel rendelkező könyvszereplő, az én szívemhez azonban ő áll legeslegközelebb. Egyszerre sajnálom és tisztelem May-t, akinek élete bőven hagyott kivetnivalót maga után, aki bár kívülről boldogságot, kiegyensúlyozottságot sugárzott, valójában darabokban hevert, aki felzaklatottságában is csak azzal törődött, hogy megpróbálja jóvátenni az őt legjobban szerető lény, Laurel ellen elkövetett hibáit, s eközben életét vesztette. Amikor rágondolok, egyszerre tölt el boldogság és mérhetetlen szomorúság, s amennyiben eltölthetnék egy délutánt a valaha volt összes emberi elmében született karakterrel, mindenképp ő lenne az.


Említésre méltó lányok
               akik nem kerültek bele a top5-be

Clare Abshire t h e t i m e t r a v e l e r s w i f e Allison Argent t e e n w o l f
Lizzy Best t h e o r i g i n a l s Rose DeWitt Bukater t i t a n i c
Brenna Carver c h a s i n g l i f e Primrose Everdeen t h e h u n g e r g a m e s
Rory Gilmore g i l m o r e g i r l s Hermione Granger h a r r y p o t t e r
Bay Kennish s w i t c h e d a t b i r t h Lydia Martin t e e n w o l f
Bailey Parker a w k w a r d Joey Potter d a w s o n s c r e e k
Rhiannon e v e r y d a y Peyton Sawyer o n e t r e e h i l l
Ariane Tucker p r o j e c t p a p e r d o l l Natalie Wright d i v e r g e n t

Meghívottjaim
                    abc sorrendben

Diana Brunwin l i n k
Leona Goldwin l i n k
Leia l i n k
Indira Moss l i n k
Dorine Osteen l i n k

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése